Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza
További információk
További információk
Országok honlapjai

 
Az egyház

Családok
Tárgymutató

Isten természete

Az élet célja

Gyakran feltett kérdések

 

Vélemények a honlapról
 
Work
Munka

Azok a családok, amelyek együtt dolgoznak, egységesebbé válnak.

Továbbá a gyermekek olyan szokásokat tanulnak meg a családban végzett munka révén, melyek egész életükön át javukra válnak majd. A szülők felelőssége, hogy megtanítsák gyermekeiknek a munka értékét.

A munka részét képezi Isten boldogság-tervének -- mind az egyének, mind pedig a családok esetében.Szeretetteljes Atyaként Isten tudta, hogy a munka hozzájárulhat jólétünkhöz.

A becsületes munka nemcsak hogy gondoskodik fizikai szükségleteinkről, mint az étel, a ruházat, a hajlék, a biztonság és ehhez hasonlók, hanem kevésbé kézzelfogható szükségleteknek is eleget tesz, mint amilyen a méltóság, az önbecsülés és a jelentőségteljes szolgálat.

Megelégedettséget okoz az, ha gondoskodni tudunk önmagunkról és családunkról, továbbá ha jelentős hozzájárulást tudunk tenni a körülöttünk lévő világban.

A munka hozzájárul boldogságunkhoz ebben az életben. Isten boldogság-tervének része, hogy megtanuljunk megdolgozni saját jólétünkért és mások javára.


Mit szeretne ezután tenni?
Hit
Ima
Bűnbánat
Megbocsátás
Tisztelet
Szeretet
Együttérzés
Hasznos szabadidős tevékenységek
Krisztus tanításainak alkalmazása a családjában