Bevezetés Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházához
Amikor Jézus Krisztus a földön élt, megszervezte egyházát, hogy mindenki befogadhassa evangéliumát, és egy nap visszatérhessen Istenhez, a mi Mennyei Atyánkhoz, hogy vele élhessen. Jézus Krisztus mennybemenetele után apostolai továbbra is kaptak kinyilatkoztatásokat tőle arra vonatkozóan, hogyan irányítsák egyházának munkáját. Azonban miután megölték őket, az egyháztagok megváltoztatták az általa alapított egyház tanításait. Bár megmaradt sok jó ember és valamennyi igazság, ez a hitehagyás, vagyis az igazságtól való általános eltávolodás azt eredményezte, hogy egyház elvétetett a földről. Péter apostol megjövendölte, hogy Jézus vissza fogja állítani egyházát második eljövetele előtt (Apostolok cselekedetei 3:19-21).
Jézus Krisztus 1820-ban, Joseph Smith próféta által kezdte meg egyházát visszaállítani a földre a maga teljességében. Azóta világméretű egyházzá vált, melynek több mint 11 millió tagja van. Ugyanazok a tanításai és alapvető szervezete, mint annak az egyháznak, melyet Jézus az újszövetségi időkben alapított.
Arra kérjük, szerezzen több információt erről az egyházról.
|