Mire számíthatunk
Minden látogatót szívesen fogadunk.
Ön akár mormon, akár nem, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza minden látogatót szeretettel vár a vasárnapi istentiszteletekre. Nem gyűjtünk adományokat és nem adunk körbe perselyt sem. A látogatókat sem kérjük fel semmilyen aktív részvételre. Elég, ha csak ül a helyén, és élvezi az istentiszteletet.
Kérjük, látogasson el a
Isentisztelet
Istentiszteletünk legfontosabb részét – melyen a családok minden tagja részt vesz – úrvacsoragyűlésnek nevezzük. Ezt a gyűlést vasárnaponként tartjuk a kápolnában, és körülbelül egy óra hosszú. Jöhet egyedül vagy családjával is; általában mindegyik gyülekezetben vannak gyerekek.
A gyűlés jellemzően a következő részekből áll:
Himnuszok: Vallásos énekek, amelyeket a gyülekezet énekel (a himnuszos könyveket biztosítjuk).
Imák: Helyi egyháztagok mondják.
Úrvacsoravétel:Az úrvacsora megfelelően előkészített kenyérből és vízből áll, amelyet a papságviselők megáldanak, majd kiosztanak a gyülekezet tagjainak.
Beszélők: Egy gyűlésen általában két vagy három előre felkért beszélő van.
További gyűlések
A látogatókat szívesen fogadjuk az úrvacsorai gyűlést követő vagy helyenként az azt megelőző további vasárnapi gyűléseken is:
- Az Elemi gyűlései 3 és 11 éves kor közötti gyerekeknek csoportos foglalkozásból, valamint korcsoportra bontott osztályokból állnak. 18 hónapos és 3 éves kor közötti gyerekek részére bölcsőde áll rendelkezésre.
- A Vasárnapi Iskola osztályai korcsoportokra vannak bontva, 12 éves kortól kezdődően.
- A Fiatal Nők gyűlései a 12–17 éves kor közöttieknek biztosítanak osztályokat.
- A Segítőegylet gyűlése 18 éves és annál idősebb nőknek szól.
- A papsági gyűlések 12 éves és annál idősebb férfiaknak biztosítanak korcsoport szerinti osztályokat.
Az úrvacsoragyűlés és az egyéb gyűlések a helyi vezetők döntésének megfelelően tetszőleges sorrendben követhetik egymást. Az
Megfelelő öltözködés
Az istentiszteleten résztvevők általában vasárnapi, ünneplő ruhában vannak, vagyis a férfiak öltönyben vagy zakóban, valamint nyakkendőben, a nők pedig alkalmi ruhában vagy szoknyában jelennek meg. Általában a gyerekek is ünneplőbe öltöznek vasárnap.
Hasznos információk
A helyi gyülekezeteinket egyházközségeknek (vagy gyülekezeteknek) nevezzük. Az egyes egyházközségek lelki vezetőjét püspöknek (vagy gyülekezetek esetében gyülekezeti elnöknek) hívjuk. A püspök vagy gyülekezeti elnök a gyülekezet tagja, aki felkérést kapott, hogy önkéntesen szolgáljon ebben a feladatkörben. Mivel nálunk nincs fizetett papság, minden egyházi szolgálat önkéntes.